Régen

mindig azt hittem, hogy ha valakinek jó alakja van, az csakis valamiféle genetikai adottság lehet, és tuti biztos, hogy nem kell küzdenie érte. Aztán egyszer csak azt  vettem észre, hogy a körülöttem lévő kismamák már rég visszanyerték régi alakjukat, vagy már sokkal jobb formában voltak, mint a szülés előtt. Persze sokáig  tartott a felismerés, míg rájöttem, hogy nem azért vannak újra jó formában, mert mondjuk a szoptatással olvadtak róluk a kilók, hanem tényleg keményen tettek is a fogyásért sportolással, egészséges életmóddal. Akkor  jött igazán a felismerés, amikor az egyik barátnőm kábé 3 kiló felesleggel nekiállt fogyókúrázni. Mit mondhatnék? Nagyon elszégyelltem magam. Ott ültem 91 néhány kilósan és tudtam nincs mese, valamit tennem kell! Már a terhesség előtt is hol többet, hol kevesebbet mutatott a mérleg, szóval világ életemben küzdenem kellett a súlyommal. Teherbe 72 kilósan  estem, úgy éreztem, hogy életemben először azt ehetek, amit csak akarok, végre nem kell fogyókúráznom, hisz terhes vagyok. Tornázni az első négy hónapban semmit nem tornáztam, leszámítva, az esténkénti  sétát a férjemmel. Az igazság  az, hogy  a terhesség előtt sem tornáztam nagyon, nem éreztem, hogy pont terhesen, nagy pocakkal kellene nekiállnom erősíteni. Szülni 97 kilóval mentem, majd a kórházból hazaérve már „csak” 87 kilót mutatott a mérleg. Igazából akkor még nem bántam a dolgot, végig azzal álltattam magam, hogy majd a szoptatással lemegy az a maradék néhány kiló is. Ha tudtam volna, hogy ez mennyire nem így van. Kisfiam gyönyörű szép baba volt, de sajnos nagyon pocakfájós, ha olyan dolgot ettem, amitől fájt a hasa, akkor egész éjjel nem aludtunk a sírástól. Sajnos nem volt túl nagy a választék, káposzta, karalábé, zöldbab, karfiol, brokkoli, borsó, abszolút tiltólistás volt. Aztán az első néhány hetekben gyakorlatilag minden olyan dolgot kizártam, amitől fájt a pocija, így  kábé csak a szénhidrátok maradtak, amiket minden probléma nélkül fogyaszthattam. Ehhez párosult, hogy főzőcskézni sem volt igazán időm a sok gyereksírás mellett, így gyakorlatilag mindig olyan ebéd volt, amit gyorsan össze tudtam dobni. Ugye  a  főzelékek a hasfájás miatt kizárva, így maradtak a gyorsan összedobható tésztás ételek, bolgnai-spagetti és társai, rántott levesek, stb. A fogyás helyett  a további hízás borítékolható volt. Az első fél év hihetetlenül hamar elrepült. Ekkor jött a felismerés 91,3 kilósan, hogy ez így nem mehet tovább. Megvártam, hogy elkezdjük a kisfiamnál a hozzátáplálást ezzel egy időben megkezdem én is a fogyókúrát. Sokat nem veszthettem, hiszen addigra már nem kizárólag anyatejen élt a pici. Szépen fokozatosan kezdtem elhagyni a nehezebb ételeket, először csak a szénhidrátokra figyeltem, nem követtem semmilyen konkrét módszert, csak mentem a saját fejem után, ettem amit egészségesnek tartottam. Kisfiammal minden nap kétszer másfél-két órát sétáltam. Az első 10 kilót áprilisig sikerült is leadnom. Az első kilók leadása után kezdtem el futni, sportolni, később, már 81 kilósan beneveztem Nonó fogyókúraversenyére, amit végül meg is nyertem. A verseny végére már 66 kiló voltam. Ahogy egyre mentek lejjebb és lejjebb a kilók a sportot is olyan gyorsasággal szerettem meg.  Számomra is elképzelhetetlen módon megszerettem a futást, először kizárólag sötétben merészkedtem le futni, párszáz métert tudtam csak megtenni. Most már heti 2-3 alkalommal 10-12 km-t futok minden gond nélkül. Délelőtt, míg kisfiam alszik Dvd-kre tornázom, továbbra is egészségesen próbálok táplálkozni. Némi odafigyeléssel, kitartó munkával, sok-sok sporttal 8  hónap alatt sikerült elérnem az álomsúlyom most 59,9 kilót mutat a mérleg, azaz  több, majd 32 kilótól sikerült megszabadulnom.

Folyt. Köv.  J